Csíkszenttamáson 2004 óta folyamatosan zajlik néptáncoktatás. A falu egyik nagy szellemi értéke a Csonkatorony Néptáncegyüttes és a Zsibongók Gyermek Néptánccsoport. A felnőtt táncosok kitartásukkal, elkötelezett munkájukkal, hozzáállásukkal, falujuk iránti szeretetükkel kiemelkedő példaképekké váltak a fiatalabb generáció számára is. A Polgármesteri Hivatal és különböző pályázatok segítségével már harmadik éve, hogy a néptáncoktatás szerepel az I.- IV. osztályosok órarendjében. Két éve, hogy az iskolai oktatásban részt vevő gyermekekből gyermektánccsoport alakult. Júniusban névadó ünnepségre is sor került, így kapták a Zsibongók nevet. Mindkét tánccsoport aktív résztvevője a helyi, illetve a környékbeli kulturális életnek. Lelkesen munkálkodnak népi kultúránk, népdalaink, néptáncaink életben tartásában, fontos feladatunknak tekintik népi hagyományaink megőrzését. A felcsíki táncok mellett mindkét csoport más tájegységek táncait is szívesen tanulják. Az elmúlt évek során sikerült a tánccsoport viselettárát bővíteni különböző viseletekkel, csizmákkal.
Hargita Megye Tanácsa által kedvezően elbírált pályázat jóvoltából újabb férfi, női, illetve gyerek csizmákat sikerült beszerezni.
Köszönjük a lehetőséget a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosságnak a pályazati önrészhez nyújtott támogatásért.
